unalmas élet

Valami dohányzásmentes napokat indítottunk el, aminek sajnos előre látott, és idővel bekövetkezett hangulat ingadozás, személyiség változás, tudatmódosulás problémája merült fel.
kimondottan nehéz feladat ez így ahogy van. mondhatnám h szarom le, és nem veszek róla tudodmást, de nehéz egy cseppet.
Ma meglehetősen bután viselkedtem. Nem tudom mitől volt pontosan. Szeretném a nikotinmegvonásra fogni, tiszta szívből. Félek tőle, ha nem attól volt a sorozatos butaság, akkor sajnálatosan én vagyok az. Persze biztosra vehetjük, hogy én követtem el őket, ezért effektive én vagyok a buta. hmmmm.
Elfogyott a derékgyógyszerem az a reumaszerűség, és kezdi a hátam a baromságokat megint. Ha ismételten lerobbanok, akkor végem van :D
Nem tudok nyugodtan elaludni. hangyányit zaklatottnak tűnhetek, de hidjétek el, elmulik ez hamarosan. Ha meg nem, valaki lesz szíves és lekever nekem egyet, úgy barátiból. 
Nem tudom pontossan megfogalmazni a bajomat. Azt sem tudom, egyáltalán van-e problémám. mintha a "vonzerőm" csökkent volna le drasztikusan, vagy már nem rezonálok olyan szuperül mint anno. Nagyon szeretném ha ez elmulna, és nem tennék több butaságot, nem bántanám azt, akit igazán szeretek.


 

Amint kilépünk otthonunk kapuján, gyökeresen megváltozhat normánk, értékrendünk. Nem szükséges hatalmas változásra gondolni, néhol szinte alíg észrevehető. Azonban mint mindenütt, a terepen is elég egy egészen apró gondolat, és gyökeresen megváltozik az életünk. Ez benne van a játékban, együtt élünk vele.
Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen amint egy gonosztevő gondolat tör felszínre, egy másik sokkal nyugodtabb békésebb gondolat visszataszítja, eloltja.
Kérdés, vajon hosszútávon kifizetődő stratégia ez, vagy csak mint fától az erdőt, szemet hunyok felette és elsétálok vele messzire, ahol kitör zsákomból, és megkeseríti egész addigi utam valóját... mindegy is. (22.22)
A mai napom meglehetősen korrekt volt. Nyugtával dícsérd, hát dícsérem is.
Azonban nem érzem teljesnek a mindennapjaimat. Hiányzik Julcsi mérhetetlenül. Ez természetesen kihatással volt egész hetemre, némiképp negatívan egy cseppet, de kárpótolt szerencsére a pozitív gondolat.
Hiányzom neki. Biztosan hiányzom neki.
Ha ugyanannyira hiányzok neki, mint ő nekem, akkor ez a kapcsolat rengeteget meg fog élni.
Persze minden véges. Beszélgettem vele annak idején erről, mégis olyan hihetetlennek tűnik a vég gondolata. Talán nem is baj, hogy nem mutatkozik meg ez a gondolat, pedíg ha itt az ideje, akkor az most van. Most nincsen itt velem, nem tudnék benne kárt tenni. Csak magamban, de azt rendessen leszarom.
Vasárnap jön vissza, igaz nem alszik nálam, de az nem lényeg. szerencse, hogy láthatom majd, és találkozásunk minden egyes másodpercét ki akarok használni. De természetesen csak érzéssel, ne fojtsam meg. Mert tudjátok, a szeretettel lehet fojtogatni rendessen. Nem célom, szóval lapozhatunk.
Rengeteg gondolat csapkod bennem most ha tehetném, egy percre lekapcsolnám az agyamat, csak áramoljon át rajta a levegő, kicsit térjek észhez.
Egy tündér lányka a barátnőm, és szívből szeretem én. Minek törnek fel negatív érzelmek? Eddíg nem igazán láttam értelmüket. Mindíg csak a baj volt velük. De azthiszem itt kezdődik a mérleg elv.
Ahhoz, hogy megfelelően értékelhessük a jót, a negatívból aránylag sokat kell kapni, és ha minden úgy működik ahogyan annak működnie kell, akkor egyformán illik jót, és rosszat kapni, és mindehhez mosolyogni szabad.
Azthiszem talán félrebeszélek. Vagy talán a megítélő képességem gyengült a napokban, talán szimplán én.
Mindegyis, a játszma tovább tart. Részemről nincs sitout ^^ Szóval akár tetszik akár nem, itt leszek egy darabíg, kommunikálok, motorikusan helytállok mindenütt, és örülök neki, hogy aránylag tiszta levegőt kapok még.
Egyenlőre így.

és egy kis móka:

Köszönöm türelmeteket!

A tegnapi után a ma reggeli ébredésnél nem sikerűlt visszaemlékeznem álmomra, de igazából nem zavar jelen pillanatban. Madárkám ideröppent a monitorra, és figyelget engem.
Na most becsukta a ball szemét, szerntem aludni fog. mostmár a másikat is.
ropogtat, cseppet még kinyitja szemét, meggyőződik arról hogy itt vagyok.
Ropogtat még kettőt hármat.
Elaludt ^^
elméletileg 1150re kell bemenni képzésre, úgyhogy csípkedem magam, tollászok egyet smár itt se vagyok.

Egy

Falunap szerűségen lehettünk talán, ami rendezvény több napos volt. Zoltán is ott volt, meg a többi osztálytársam, és a kedvesem :) A Talán a 3.4.napnál egy ilyen éjszakai bábszínház jött ki a térre, és egy gyerekműsort adott elő. Én megfigyeltem az előadókat, és olyan rémisztő pupillájuk volt, nehezemre esett belenézni, de végül is sikerűlt. Aztán elkezdődött az éjszakai előadás, ami a tér össze lámpáinak eloltását jelentette, morajló erősödő zenével, és egy csoport fákjákkal közeledett felénk. Én arrébb szaladtam ahol a padon Ádám ücsörgött és hányt, én beleléptem sztm.
Átmentem a pad tulsó oldalára, és közben fákjával egy lány közeledett, mígnem fellépett a pad tetejére, és odaállt elém. Én lesmároltam.
Amikor ránéztem,megláttam  ki is ő valójában, megrémültem, és ordibáltam barátnőm nevét aki egy áruház eladópultjánál állt. Oda rohantam hozzá, és be estem a ruhák közé.
Mondta mien aranyos volt, és most elmondja nekem mit akart velem beszélni: vett nekem egy SSSSSSssssssssssssssssssssttt!
Be fogtam a száját rémületből, attol féltem azt mondja ki amit legkevésbé sem szeretnék hallani. De nem azt mondta végül. Gyűrűt. igazi gyűrűt. És elkezdtünk csókolózni. úgy nagyon rendessen, szorosan öleltem magamhoz, és éreztem ő is így tesz, mígnem végül megszólalt a csengőhangom, ébresztő.

Egy hangyányit sokkolt ez az álom. Nem akartam felébredni. de ilyenkor bezzeg sikerűl... pfff
 

Na hát az ünnepek. Mert mindenkit el ért a láz, főleg itthon az embereket.
Hát fene gondolta volna régen egésszen apró koromban, hogy pár év mulva ugyanazon a napon, mikor minenki mosolygott rám, remegve kelek fel,hogy már meg is bántam az első lélegzetvételt.
Mostanában rögzülhetett bennem a félsz, vagy talán már az ösztön alakult ki bennem,  hogy saját magam védelme érdekében kerüljem a konfliktusokat. Azonban közbe jön az a nevezetes jelenség amit életnek nevezhetünk.

Egy pár hete talán? Még Julcsi el sem ment hazurra, mikor egy olyan játékot játszottunk kedves barátoméknál, aminek az volt a címe, hogy Ilyen az élet. Az első kőrben taroltammmm :D hahah. Aztán jött a többi, és akármennyire szerettem volna nyerni, azt nem tudtam..
Ez valamiképpen szöget ütött a fejembe és agyalni kezdtem. Csak úgy átlagossan rajt, és különös tényállásra jutottam.
 

Közel két hete, hogy el ment haza barátnőm. Szilveszterre hazajön, vagyis ide. otthonról
érkezik majd :)
Egy pár napja felhívott telefonon, és olyasmit mondott nekem  aminek a jelentősségét még csak most fedeztem fel. Sajnos egy korábbi esemény részletei bukkantak fel.
Egyből beugrott a játék.
Ha egyszer nyersz, és megpróbálsz megnyugodni, békességbe lenni pihenni, a játék attól még tovább megy, a korább események vízhangjával eggyütt. Néha ez pozitívan, néha különösen fájón, negatívan csapódik le. Mert bizony vannak olyan dolgok amiket az ember szívesen kitörőlne az emlékezetéből, ha már az életből nem lehet.
És ez volt az ami egy cseppet megrengetett... de úgy igazán. Szeretnék megnyugodni. Végre partnert is találtam hozzá, én legalább is úgy érzem. De a múlt ide szarik egy hatalmas nagyot, és megpróbál a lábunkra folyni. De meg a nagy büdös LÓ!%/78+" !
De hiába. Az élet hatalmas erővel bír gyerekek. Bármit teszel, művelsz, alkotsz, nyoma marad, és később úgyis előkerűl. Néhol fáj, néhol pedíg kellemes önelismerést produkál bennünk. Mondjuk hasonúlhat a memóriára. Csak ennek nem ismerjük a komplett méretét. Kérdezem. Ha most e világon, ebben a légkörben nem tudunk megszabadulni tőlük, akkor az esetleg hamar szóbajöhető túlvilágon is követ majd minket? Vagy majd ott szögesdrótként behálózva szórít, és csak szoríít és még inkább szorííííííííít?
Vagy csak simán ezek a dolgok lesznek az olaj fentről, a lefelé vezető csúszdán.
Esetleg Korda György! Kit láthattunk televízióban igazán csalódottnak. Érezte azt az érzést amit mind ahányan csak fogyasztjuk ezt a tengert körülöttünk, és hidjétek el:
Ő is érezte azt az érzést, amit mindenki keres. Mindenki "csak még egy kicsit többet" kérne belőle ha tehetné meg is fűrdene benne, rajta maradna.
És ti mit műveltek? ?Mint vadak csak úgy ráugrotok, torkának estek, és ocsmányoljátok! Szídjátok mert nem elég megfelelő az elvárásaitoknak! Akár csak a veletek élőt, mellettetek fogyasztót, vezetőt, és elesetteket. De ne aggódjatok, vannak még hasonló emberek, és mindíg is lesznek. Csak meg kell keresni őket ugye? Hmmm? Hol marad a vadász ösztön? Hol maradnak az alfa lények? Hol vannak a planktonok? Hiszen mind fogyaszthattok belőlük. Csak nyugodtan emberek! Lelki ismeret, szemérmetesség, és szemrebbenés nélkül.

fckthsfckngsht

csö