Szóval sikeredett a reggel normalizálása.
Agyilag úgyahogy helyén voltam, csak éppen belül rezonáltam.
Kééépzésen egyik órán bepótoltam az alvást, igaz kevésbé számottevően, ezért is írok ilyen korán.
De igazából a dolgok délután kezdtek furcsállódni.
Marximból kilépve egy nő megszólított, hogy segítsek.
Ott állt a falnál egy kedves arcú öregember, támaszkodott, menni nagyon lassan tudott valami komoly izületi betegségből kifolyólag, így felhívtuk a mentőséget, akik leráztak minket annyival, hogy hagyjuk csak ott, majd hazatalál.
Faszomat magyar egészségügy...
Aztán a rendőrséget is tárcsázásba vettük, hátha talán ők segítséget nyújtanak.
Nem tették...
Nagynehezen megérdeklődtem a Bácsitól, merre lakik, és megjelölte a Lovasberény-falut, vagy községet, vagy tudjafaszom mit.
A buszpályaudvar közel volt, bár a Bácsi nagyon lassan, csak segítséggel tudott haladni, ezért úgy döntöttem kikísérem a buszpályaudvarra, és felteszem a buszára.
A Bácsi pszihikailag korrekt volt mivel normális válaszokat adott a kérdéseimre. Sajnálatomra megtudtam, hamarosan elárverezik a házát.(gyere bátran! Magyarország!)
16:35 kor indult a busza, amit akkor néztem meg, amikor 6méter megtétele után lepihentettem egy padra, és gyorsan megkerestem pontosan honnan is megy a busz.
Az emberek meghökkenve néztek minket, vajon ki lehet a Bácsi, és a kísérője? Később aztán jöttek a többiek is, és megszeppent arcukon láttam a wtf-ot.
Később, mikor nagynehezen átsegítettem az úton már a nő aki megszólított nemvolt velünk, mert ment a gyermekeivel gondolom én haza. szerencsénkre az úton nem jött busz, így volt időnk átrusholni, és én tartottam a Bácsit, mert egyensúja nemjól szuperált, és hát fognom kellett szegényt.
Időből nem volt hiány, csupán a buszt kellett elérni igaz kérdéses volt, hogy abban a tempóban vajon elérjük egyáltalán. Lényeg, hogy volt időm gondolkodni. A Bácsit természetesen szóval tartottam, kérdezgettem. Gyönyörködtem a hóesésben, és eddigi életem legszebb hópelyhét láthattam a kabátjára esni. Nagy, és szabályos kristály formát alkotott.
A buszmegállóban mielött lepihentünk volna a padon, kedves osztálytársam Gábor jött arra, és egyedűl ő ajánlotta fel segítségét. A többiek leszarták a Bácsit, és engem. Szóval még a remény nem tűnt el, vannak igenis vannak még jó emberek!
A Bácsi busza beállt a megállóba és naná, hogy a fiatalok odapofátlankodtak az ajtó elé. (köcsögök) De a problémát egy határozott fellépéssel megoldottam. Nyomatékosítottam volna a buszvezetőt, hogy biztosítson a Bácsinak ülőhelyet, bár erre már nem volt szükség, mivel a határozott fellépésem egyértelművé tette. :)
A Bácsi könnyes szemmel hálálkodott, én mondtam neki szóra sem érdemes, csak vigyázzon magára, és jó utat! Aztán sarkon fordultam...
Olyan kérdés támadt fel bennem, vajon ha én egyszer hasonló helyzetbe kerülök, nekem segíteni fog egyáltalán valaki? És ha igen, akkor ugyanúgy vélekedik majd mint én? Vagy csak leszarnak engemis mint ahogy azt a kedves barátaim tették? De elvégre mindegyis csak nemez határozza meg az embert, talán ezért nemérdekelnek a tetteik.
Az esemény után visszamentem Marximba, ahol vettem egy pohár forraltbort, de furcsa érzések kavarogtak bennem. Nem is esett annyira jól, mint vártam.
A sütősrác bent megemlítette, hogy most biztosan kaptam egy pirospontot a fentiektől.
höhö
ha így van, ha nem, örömmel töltött el, hogy segítettem. Bár ne láttam volna meg a társadalom aljaszokását.
Aztán hazajöttem, és a hóesésben gyönyörködtem.
És persze hogy megint a hó :) (kapcsolódó cikkek jóval előbbre, keressétek meg)
vagy hallgass zenéééééét :)
höhö
Na tsőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő :)
Utolsó kommentek