Talán ez a hétvégém volt eddíg a legjobb :)

Mondhatni kezdődött azzal, hogy kedves lánnyal szinte egy egész napot végigbeszéltünk.
Elsétáltunk próbatrembe, onnan vissza városba, és városból tavakhoz tavaktól pedíg a buszára.
Egész végig beszélgettünk :)

Tegnap Csákváron jártunk, Attila szüleinél, akik nagyon rendesek, és aranyosak voltak velünk.
Amint odaértünk, már elfogott a nyugalom.
Az a nyugalom, amiben egy városi embernek ritkán van része. De nkem volt.
Kihasználtam minden egyes pillanatot, és magamban megörökítettem az emlékét.
Az étel mennyei volt. nem a megszokott ízek domináltak.

Csákvárról hazajöttünk, énmeg még este elmentem biciklizni csak úgy "random" a városban.
Időközben kaptam egy telefonhívást, aminek nagyon megörültem, és rosszul esett mikor véget ért.
Van ilyen bizony. :)
Aztá persze hazajöttem, és visszahívtam suttogva beszéltünk, egészen addíg amíg anyukám ki nem jött, és észrevette, hogy tilosban telefonálok. (mert ugye drága)
Aztán mikor észrevettem, hogy összefüggéstelenül beszél, akkor esett le, hogy nemkellett volna letennem a telefont. Úgyis elfelejti.
Gonosz, de hasznos dolog az emberismeret.

Hát a szombati próbán ugye ott volt Imi, meg Szabi.
Ennyi.
Sajnáltam, hogy nem tudtunk próbálni. Pedíg szívesen játszottam volna.
Csak aztán úgy hiányolom belőlük a vágyat, ami még régen meg volt.
Mostmárcsak érzelem nélkül nyomogatják a gombokat, és huzogatják a húrokat.

Gyjááááájjj--- Mi lesz így velünk...