A hétvégémet ágyban töltöttem.
Ennek legfőbb oka, hogy betegeskedek.
Reggel viszont kinéztem az ablakon, és eltűntek a rádiótornyok.
Igen...
Az amit megmásztunk.
Nyoma veszett.
Talán a helyes időzítés, talán csa a véletlen műve.
Bár lehet lezárult egy korszak, mi már régen lezárult csak most tűnt fel.
Nem vagyok egy szent, nem is akarok az lenni, egyszerűen élni szeretnék, amíg még megtehetem.
Ez előre láthatólag 2 év.
Sok meló lesz addíg.
Kell egy társaság, ahol szívesen látnak, és maradnak.
Kell egy barátnő, akit viszont lehet szeretni, és hallja azt amit én.
Akiben megmaradnak az igazán fontos dolgok.
Aki ha ránéz a holdra nem az jut először eszébe, hogy "világít"
Akinek ha szemébe nézek, látom a tüzet, a zenét, az életet.
Aki nem nyafog ha füves lesz a gatyája, és akivel lehet csendben ülni a semmi közepén gitárt nyúzva.
Aki elfogad a hibáimmal együtt.
De most egy pillanatra eltűnt a gondlat.
A jobb életről.
A rádiótornyok eltűntek mutatva ezzel, hogy még igenis a földön vagyok.
Legyen úgy.
Én csak zenélek.
Utolsó kommentek