Ahogyan a nap, helyet cserélt a holddal, és a víz tükör sima felületében pillanatra tükröződtek a messziből, közelbe repülő vadkacsák, és a fák lombjai kontrasztot váltottak élesből, mélybe, úgy ezekből az apró jelekből feltűnt, hogy nééééééé' ittjön az éjszaka.
Megállíthatatlanúl, és csak közeledik, mint a gyorsvonat egy helyi megálló felé.
Pillanatra szememet becsukom, és halgatom, az éjszaka hangjának erősödését.
Itt van már, pillanatok alatt elmossa tekintetemet.
Hideg kövön ücsörgök, és a velem szemben álló fallal szemezgetek... olyan természet-ellenes, és hányingerkeltő, de csak tovább bámulom. Most csak a fal van, a tó eltűnik.
Aztán persze megilyedek, és rémülten rántom vissza fejemet a tó felé....huuuu... még ittvagyok.... rendben van.
Aztán a távolból modern, mízesmázos biciklik hangja csapja meg a fülemet. Cigarettámat elnyomom -most éppen nem a karomon- erőt veszek magamon, és értelmes emberi külsőt varázsolok értelmetlen kifejezésekkel övezett arcomra.
...Hmmm... Ismerős arcok a régmúltból. Szelíd embereknek tűnnek. Hárman vannak én egyedül. Tudom, hogy kik ők, és tudom, hogy mit tettek régen, nagyon régen. Persze a felét elfeledtem, de arcukon láttam: ők nemfelejtettek el semmit. Semmit az ég adta egy világon.
Gombóc gyülemlik fel a torkomban, szívem egyre hevesebben ver.
-csak ne álljanak meg! csak ne nézzenek rám. Csak nem vegyenek észre! -gondoltam, és rágyújtottam még egy szál cigarettára. Ideges lettem és szinte már imátkoztam, mikor meghallottam a fékcsikorgást.
Megálltak. Rámnéztek, bámultak. Szemüket fürkésztem, vajon mi járhat a fejükben? Megtorlás? Bosszú? Gyűlölet. Egyik sem olyan amit jó szemmel néztem volna.
Aztán odasúg valamit az egyik a másiknak, és egyszerre eldöntik a bicikliüket, és nehéz léptekkel elkezdtek menetelni felém.

...Tudtam, hogy mi fog történni, bár legkevésbé én akartam. De ők csak jöttek. A harmadik fiú, állt és bámulta a másik kettőt lába között a biciklivel. Szorította, minthogyha az lenne az utolsó kapaszkodója ebben a létezésben.
A két ifjú, kik szemben jöttek velem, tudták pontosan mit fognak tenni, tudták, hogy ez okkal történik. Ha nem is, akkoris igen... Ebben a jelenetben ők a főszereplők. Én csak egy statiszta vagyok, akit éppen most fognak eltiporni.
Nincsen sok időm a gondolkodásra. Ezek kérdés nélkül fognak támadni. Nevetve jönnek felém, én összeszorítom öklömet, fogaim csikorognak egymáshoz, mint a biciklik fékjei.

Elindultam. Támadok hát. Életem első megtervezett ütését vittem véghez. Nemtudom meikünknek fáj jobban. Nekem vagy neki. De nemtörődök vele. Fordulok a másikhoz, mire ő átkarolja a derekamat, és nekivág annak a bizonyos oszlopnak. Tudtam, hogy az oszlop lesz a keményebb, de azért ez tulzás. Lendületet vesztettem, de talpra állok, és egy kegyetlen pontos, és erős ütéssel, a másik fiút a hideg köre késztettem. A harmadik srác lepattant a bicikliről, és ez elsőnek megütött sráchoz rohan, aki addígra persze fölállt, és felé sétállt nehéz léptekkel. Megkérdezte, hogy jól van-e, erre ő csak annyit felelt, hogy kapjuk el!.

Tudtam, hogy ha máskor nem, de most elérkezett az idő a rohanáshoz. Biciklimet, ami a másodiknak kiütött srác mellett hevert, felkaptam, és magam mellett tolva rohantam az egyre keményebbnek tűnő járdán. Ráültem a biciklimre, és izomból kezdtem tekerni. Levegőt alíg kaptam, de folytatom a tekerést. Ki tudja, hogy utánnam jöttek-e vagy hagytak elmenekülni szépen csendben.

                                                    ...

Halkan csúsztatom a kulcsot a zárba. Elfordítom, és kinyitom a lakásajtót. Szellem léptekkel indulok a fürdőszoba felé, remegő kézzel felkapcsolom a villanyt. Belenézek a tükörbe... De valami más néz vissza rám. Egy sápadt rémült kisfiú, aki még egy pillangót is megsirat, most itt áll, és visszanéz. Szemében a riadság, és félelem egyben. -Nyugodj meg! Vége van! - mondom fenhangom magamnak, és lemosom az izzadságot az arcomról.
A törülköző minden egyes szálja szúr, mintha tű lenne.
Számítógép elé ülök, és csak úgy bambulok. -Kezdj már valamit magaddal te! Hiába dobott ki egy lány tegnap, és hiába verték agyon majdnem a pofád, de holnap is felkel a nap! Holnap is iszol vizet! és nevetsz majd... sokat nevetsz majd.        ...sokat nevetsz majd.

Franz Márton. 2008 aug 7. 23:53