Nahát. Jött egy, aztán elé való ülésben, beszéllgettünk.
És akárcsak a sors.
De mégsem.
Egy totál betépett, és anfetamin származékokkal telített kislány nekiment a kerítésnek.
továbbment, mi ketten utánna rohantunk, és megpróbálltunk rajta segíteni. De már nemlehetett. Nem tudtunk, nem akartunk.
Egyet mondogatott: A Vírus elvitte mindenemet, felvágtam az ereimet, mert otthagyott.
Na erre jött az hogy semmi, és úőtjára engedtük. Nem kellett volna. Utólag kellett volna, hogy mentőt hívunk. De nemtettük.
A lényeg, akivel ezidők alatt voltam. Egy kicsike aranyos leányzó, aki -persze-megrémült a látottak után(nem csodálom) és olyan aranyosfélén nekem bújt, én fogtam a kezét, és valahogy nemvolt szívem elengedni.
De mint mindíg, ezis sajnos csak mult. Tudom hogy rajtam múlik az egész, és hogy felkellene hívjam őt, de nemtudom hogy menne e.
Alszok rá mégegyet. Pedíg nekem ő kell!!!!!
...hopp nagy szavak
A szőke hajú leány :)
2008.04.20. 20:49
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://furcsaelet.blog.hu/api/trackback/id/tr52434507
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek